Ha igazán őszintén akarok válaszolni arra a kérdésre, hogy hogy vagyok, akkor azt mondanám, hogy szarul. Pont ezért nem szoktam őszintén válaszolni, mivel nem szeretek panaszkodni. Nem szeretem, ha sajnálnak, főleg akkor, ha igazából mindezt magamnak köszönhetem. Én életem, én döntéseim, én cselekedeteim, én szavaim, én érzéseim, én gondolataim. Ha elesek a jégen csak rajtam áll, hogy sírok rajta, vagy a hasamat fogva nevetek.
Sok mindent fel tudnék sorolni, hogy miért nem érzem itt jól magam. Viszont hibáztatni nem akarok senkit. Általában minden helyzetben a saját felelősségemet keresem és veszem figyelembe, és ez most sincs másképp.
Ha jobban belegondolok ijesztő, hogy mennyire gyorsan változik a hangulatom és milyen magas skálán mozog, a teljesen életunttól kezdve az energikus életörömig és a szorongó érzés a gyomrom tájékán ismét visszatért, illetve az étvágyam sem az igazi. Látom magam előtt, hogy az egyik legjobb barátnőm ezeknél a soroknál kezd kétségbeesni és aggódni értem, de üzenem neki: nem kell. ;)
Ezek a tények, megvagyok, volt már jobb, de rosszabb is biztos. Ennek is vége lesz egyszer, és majd még jobban fogom tudni értékelni a boldog, gondtalan életszakaszokat :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése