Az utolsó hét gyorsan eltelt. Délelőtt suli, esténként nagyrészt otthon voltam. Sikerült kicserélni a jegyet, elkezdtem intézni a national insurance number-t, ami egy horror volt…:S
A vezetékes telefonon hívtam őket, és a vonal sem volt a legjobb, de én olyan nehezen értettem meg amit mondani akartak (mert 2szer beszéltem velük), hogy teljesen letaglózott. Nem tudom elképzelni, hogy aki rosszabb angolból, mint én, az hogyan intézi el ezt…..
Csütörtökön elmentem a mozis álláshirdetésre, végre időben :)
Körülbelül 40en jelentünk meg. Egy rövid prezentáció után 4csoportba osztottak minket és 4különböző helyszínen feladatokat kellett megoldani, olyan volt mint egy játékos AC interjú. Első körben filmcímeket kellett párosítani színészekkel, majd keresztül kellett vezetni a bekötött szemű embert a termen ahol A/4es lapok voltak leterítve úgy, hogy nem használhattad a balra-jobbra-előre-hátra szavakat. Mindenki irányított és mindenki volt irányított is. A kiszolgáló részeket (büfé, jegyeladás stb) is megmutatták, ahol szituációs feladatok voltak. Az egész nagyon kedves- játékos és nagyon egyszerű volt…az angol anyanyelvűeknek, de nem nekem. Minden 2.percben elnyomtam magamban azt az érzést, hogy na most lelépek….csak azért maradtam, mert nem az a típus vagyok aki feladja és menekülőre fogja. Szörnyen éreztem magam és szörnyen teljesítettem…az általában magabiztos, elsőnek jelentkező, mindenhez hozzászóló és kérdező lányból egy visszahúzódó, mindenhova utolsónak jelentkező és csendes lánnyá váltam. Jövő héten értesítik a második körre kiválasztott embereket, szerintem engem nem hívnak majd…maximum takarítói pozícióra :)
Nem terveztem, hogy tartok farawell partyt, mert egyrészt akikkel bulizni jártam hazamentek, másrészt nem voltam ezen a héten bulis hangulatomban. Mégis úgy alakult csütörtök délután, hogy elmentem bulizni a már szokásos helyre. Sokan voltak a suliból, és a délutáni tanár, Andrew, is eljött. Nem hiába mondják, hogy a spontán bulik a legjobbak :-D…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése