Elbúcsúztam a munkahelyemről, ahol két és fél évet töltöttem. Sokat kaptam, sokat tanultam, a jóból és rosszból egyaránt. Attól függetlenül, hogy egy ideje már nem éreztem magam jól ott, és nem éreztem azt, hogy bárki is hiányozna ha eljönnék, kellemes volt a búcsú és szerintem barátságokat is kötöttem.
Egy héttel később a barátaimtól is búcsúztam, hogy mennyi időre, azt nem tudom: ugyanis Angliába indultam egy 4hetes intenzív angol tanfolyamra. Ezt a 4hetet szeretném meghosszabbítani, és hosszabb ideig külföldön dolgozni, akár Angliában, akár a világ más részén. Szeretnék megtanulni minél jobban angolul, szeretném megállni a helyemet külföldön is. Az életemet csakis otthon, Magyarországon tudom elképzelni, mert túl sok ember köt ide. Itt vagyok otthon.
Azonban kell egy kis kitérő, kell egy kis kaland.
Miért van az, hogy az ember számára csak akkor derül ki igazán, hogy mennyi ember szereti, amikor búcsúzik? A mindennapok során ezt miért nem érezzük, mutatjuk egymásnak?
Nagyon sok kedves szót és ajándékot kaptam, köszönöm mindenkinek. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése